Schengeni csatlakozással kapcsolatos információk

július 14th, 2010 - 12:22

A schengeni övezethez való csatlakozás óta Ferihegyen a 2A terminál fogadja a „schengeni”, a 2B terminál a „nem schengeni” járatokat.

A változás leginkább talán a Malévet érinti, hiszen a légitársaság több járatot üzemeltet mind a schengeni, mind a nem schengeni övezetbe. A Malév most már a 2A, és a 2B terminált is használja.

 

A 2A és a 2B terminált összekötő folyosót használhatják azok az átszálló utasok, akik a schengeni övezetből érkezve egy nem schengeni célállomásra igyekeznek, vagy Budapest érintésével szeretnének egy schengeni tagországba eljutni.
A schengeni övezeten belül közlekedő utasok számára nincs a határellenőrzés.
Nem schengeni utasainknak továbbra is át kell esniük a határrendészeti procedúrán.

 

Bár megszűnik, a schengeni utasok határellenőrzése, az úti okmányokat, vagy más azonosításra alkalmas igazolványokat azonban a check-in-nél, illetve a beszállás során kérheti a légitársaság. Ráadásul a schengeni övezeten belül bármikor történhet ellenőrzés, így útlevél, fényképes igazolvány nélkül senki ne induljon el.

 

A schengeni csatlakozás nem érinti a repülőtereken meglévő szigorú poggyász-, és utasbiztonsági ellenőrzéseket, hiszen ezek célja a légiközlekedés biztonságának megteremtése, illetve fenntartása. Így tehát, „schengeni utasaink” esetében is megmarad az utasbiztonsági ellenőrzés.

Mi a helyzet az 1-es terminállal?

A diszkont forgalom számára fenntartott 1-es terminál 2005-ös felújításakor is figyelembe vették a közelgő schengeni csatlakozást. Jelenleg vegyesen fogad schengeni és nem schengeni utasokat. A biztonsági ellenőrzés mindenki számára ugyanott történik, de az övezeten kívüli utasoknak útlevél ellenőrzésen is át kell esniük, hogy bejussanak abba a tranzitba, ahol a gépük indulására várhatnak. A tranzit várót egy üvegfal választja ketté schengeni és nem schengeni területre.

Mikor érdemes kiérkezni a repülőtérre?

Célszerű két órával a járat indulása előtt megérkezni Ferihegyre. Így marad idő a tájékozódásra, és a két óra elégséges arra, hogy utasaink a szükséges ellenőrzési folyamatokon átessenek.

Mire számíthatnak azok, akik a schengeni övezeten kívül utaznak?

A 2B terminálon rigorózus, a schengeni normáknak megfelelő határellenőrzésre számíthatnak az utasok. A szigor indokolt: azok, akik itt bebocsátást nyernek az országba, szabadon mozoghatnak a schengeni övezet egész területén, Lisszabontól Záhonyig.

Mi köze az EU-nak a schengeni övezethez? Aki az unión belül közlekedik, az egyértelműen schengeni utas?

Nem. Ennél egy kicsit bonyolultabb a helyzet. Vannak olyan EU tagországok, amelyek a schengeni övezethez is csatlakoztak, ilyen például Magyarország. Akadnak azonban olyan uniós tagországok, amelyek nem írták alá a schengeni egyezményt, jó példa erre Nagy-Britannia és Írország. A harmadik csoportot az olyan országok alkotják, amelyek nem tagjai az EU-nak, de részei a schengeni övezetnek, mint Norvégia, vagy Izland.

A schengeni térséghez a következő országok tartoznak: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Izland, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.